Blogolj!

Bernd Storck visszaszúrt és álmodozik

Kecskés István

Az előző magyar szövetségi kapitány először nyilatkozott a leváltása óta. Kicsit be is szólt a magyaroknak. 

Fotó: MTI

Westdeutsche Allgemeine Zeitungnak nyilatkozó Bernd Storck szerint a válogatott elérte célját a világbajnoki selejtezőben. 

"Sajnos az elvárások nem tükrözéték a valóságot. Harmadikok lettünk a selejtezőben az Európa-bajnok Portugália és a Svájc mögött, ezzel elértük a célunkat. Ugyanakkor azzal vádoltak minket, hogy egy helyben állunk. Végül aztán olyan nagy nyomás nehezedett ránk, hogy közös megegyetéssel elváltunk."

A német lap felvetette, hogy a 2016-os sikeres Európa-bajnokság miatt nőtt az elvárás a csapattal szemben. Storck nem fogta vissza magát. 

"Az emberek elfelejtették, hogy negyvennégy év után először jutottunk ki az Európa-bajnokságra. Magyarország neve jól cseng a futballban, de a jelen egy kicsit másként fest. Mindössze öt játékosom szerepelt nemzetközi kupában, a magyar klubok nem jutottak el a BL- és az EL-csoportkörébe."

A szakember beszélt arról is, hogy milyen folytatásról álmodik. 

"Nagy álmom, hogy a Bundesligában dolgozzak. Másodedzőként dolgoztam már Dortmundban, Stuttgartban, Wolfsburgban és a Herthánál is, de szeretném megmutatni, hogy elviselem a vezetőedzői felelősséget is."

https://valogatott.blogstar.hu/./pages/valogatott/contents/blog/44312/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?