Blogolj!

Az esélyesség nehéz terhe

Nézzük a pozitív oldalát a feröeri meccsnek: egy ponttal többünk van egy meccs után, mint az Európa-bajnok Portugáliának.

Ezen kívül nem sok jót lehet elmondani a világbajnoki-selejtező nyitányáról. Rettenetes volt. Aki kicsit is ismeri a futball világát az tudta, hogy nem lesz egy diadalmenet a kedd esti találkozó Tórshavban, de ennél azért többet vártunk.

Nem sokon múlt, hogy kikapjunk, hiszen a hajrában a feröeriek kapufát lőttek. Igaz nem sokkal később nekünk is volt egy nagy ziccerünk, vagyis akár mi is nyerhettünk volna. Ugyanakkor több lehetősége volt a hazai csapatnak, a magyar válogatott legjobbja a kapus Gulácsi Péter volt.

A magyar válogatott hosszú évek óta először utazott el úgy egy selejtezőre, hogy esélyes volt, hiszen nyáron Európa tizenhat legjobb csapata között szerepelt. Ezzel azonban el is veszítette az egyik legnagyobb fegyverét, vagyis ma más minden rivális komolyan vesz minket, nem intéznek el egy kézlegyintéssel. Feröerről még a hülye is tudja – kivéve George. F. Hemmingway-t –, hogy ez már nem az az amatőr csapat, amelyhez odamegy egy válogatott, rúg 3-4 gólt, aztán hazajön. Amúgy korábban sem volt az, hiszen csak elvétve filézték ki a szigetek válogatottját hazai pályán.

Néhány évvel ezelőtt azt tekintettük a magyar futball tekintetében előre lepésnek, hogy a válogatott hozta a kötelező mérkőzéseket. Úgy tűnik ezt a képességet ismét el kell sajátítani. Kicsit másként kell hozzáállni ezekhez a meccsekhez, mert a csapat úgy tűnt, hogy egy kicsit van is önbizalma, meg egy kicsit nincs is. Annak a válogatottnak, amelyik egy Feröer szintű csapattal találkozik, már a játékoskijáróban éreztetnie kell az ellenféllel, hogy jobb. Nem lenézni kell az ellenfelet, hanem éreztetni vele, hogy itt ma nem szerezhet pontot. Ez is egy képesség. Helyre kell tenni a "kicsiket" már a pálya felé sétálva is.

A meccs kapcsán talán szakmázni is lehetne, de igazából csak egy kérdés jut eszembe: miért ült ilyen sokáig a kispadon Nikolics Nemanja? Ha abból indulunk ki, hogy szakértők szerint neki az erősebb csapatok ellen nem megy – ez hülyeség, de van ilyen vélemény is –, akkor ez lett volna számára az igazán jó terep, hiszen a feröeri védők azért nem jelentik a szakma csúcsát. Félreértés ne essék Szalai Ádám szerepeltetése indokoltnak tűnt a nagydarab bekkek között, de Nikolics Némethnél sokkal többet tett hozzá. Ráadásul ő az egyetlen olyan játékosunk, aki nemzetközi kupában szerepel, aki sikeres a klubjában, sőt az egész lengyel bajnokság egyik legjobb futballistája.

Persze ezen már kár füstölögni. Nézzük a pozitívumokat: egy ponttal többet szereztünk eddig, mint az Európa-bajnok és jobban rajtoltunk, mint az előző selejtező-sorozatban, amikor vereséggel kezdett, az akkor még Pintér Attila vezette csapat.

 

http://valogatott.blogstar.hu/./pages/valogatott/contents/blog/30072/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?