Blogolj!

Magyarország–Feröer-szigetek 2–1

Az első félidőt úgy ahogy van felejtsük el. A második féliődben, amikor végre nemcsak Nikolics küzdött a magas védőkkel, hanem ott volt vele Németh és Böde is, akkor már csak nekünk volt sanszunk. Böde az első gólnál jókor, jó helyen érkezett, a második gólját még egy párszor megnézzük majd. Közel került az Európa-bajnokság. Vasárnap Görögországban folytatjuk.

94. perc: Vége. A második félidő alapján megérdemeltük!!!

93. perc: Gregesen kapott piros lapot, aztán beszélgetni akart a magyar stáb tagjaival, ám ők nem tudnak feröeriül, a játékos meg magyarul és a bíró is beleszólt, szóval nem lett belőle semmi. 

Románia kiegyenlített. Kár érte...

91. perc: Németh játszotta magát tisztára, de 16 méteres lövése után Nielsen szögletre mentett. A sarokrúgás után Böde mellé fejelt. 

90. perc: Négy perc hosszabbítás. 

88. perc: Nem történik semmi, de ez lényegében nem is baj. 

84. perc: Nattestad helyett Faerö. 

80. perc:  Itt vannak a vendégek is. Vatnhamar lőtt messziről, messzire. 

Böde gólöröme (uefa.com)

79. perc: Dzsudzsák bal oldali szöglete után Juhász fejelt a bal kapufa mellé. 

78. perc: Jönsen helyett Sörensen.

74. perc: Nikolics helyett Priskin. 

72. perc: GÓÓÓÓL!!! Böde bebizonyította, hogy eddig nem is volt rá szükség a válogatottban. Jobbról betört a tizenhatoson belülre és 12 méterről irgalmatlan nagy gólt lőtt a léc alá. 2–1

70. perc: Ezek a derék feröeriek nem nagyon tudnak futballozni. Összefutott két védő, Dzsudzsák majdnem el is vitte a labdát köztük. 

68. perc: Sokkal jobbak vagyunk. Egy szép támadás végén Nikolics lőtt, de sajnos fölé. 

63. perc: GÓÓÓÓL!!!! Kádár bal oldali beadása után Böde fejelte a labdát a kapuba. 1–1

62. perc: Gera lőtt fölé. Cserélnek a vendégek: Jakobsen helyett Justinussen.

58. perc: Priskin is elment melegíteni. Négy csatárral támadunk hamarosan?

57. perc: A nézők sincsenek ma jó passzban. Éppen támadtunk, amikor a lelátóról visszadobta egy labdát a pályára. Feldobás... Szerencsére a feröeriek igen rendes emberek és visszaadták a labdát. 

56. perc: Nikilics fordult kapura, de 14 méterről leadott lövését Nielsen védte. 

55. perc: Juhász vissza, a fején egy kék kötéssel. 

53. perc: Juhász fejelt össze egy feröeri munkavállalóval, a magyar védőt ápolni kell. 

52. perc: Dzsudzsák bal oldali szöglete után Juhász fejelt, nem túl erősen, viszont középre. Kirúgás. 

49. perc: Böde került helyzetbe, de Nielsen vetődve tisztázott előle a tizenatos jobb oldalán. 

47. perc: Dzsudzsák jobb oldali szöglete után fölé fejeltünk. 

46. perc: Mi kezdtünk. 

Tőzsér helyett Németh Krisztián és Bódi helyett Böde. 

Gyanúsan kettőt cserélünk a szünetben. Jön Böde és Németh is. 

45+2 perc: Vége az első félidőnek. 

45+1. perc: Dzsudzsák cselezte be magát a tizenhatoson belülre, a labdája elakadt a védőkben és oldalra pattant, az érkező Bódi lőtt, Nielsen alatt át isment a labda, de a kapus végül csak elérte. 

45. perc: Bódi a jobb oldalról, a középen érkező Gerához passzolt, a támadó pedig 22 méterről mellé lőtt. 

43. perc: Gregersen buktatta Gerát, szabadrúgás és sárga. 

40. perc: Nikolics maradt le egy hosszú indításról. Egy illető mellettem: "Ezt Youla (a kispesti, a szerz.) elérte volna." Ezt azért kikértem magamnak. 

Az északírek vezetnek a görögök ellen. 

38. perc: Kádár megtalálta a labdával Dzsudzsákot. Egészen pontosan, véletlenül két méterről hátba lőtte a csapattársát. 

36. perc: "Dárdai Pali! Dárdai Pali" - ezt skandálják a szurkolók. Most mit mondjak? Én is skandálok. 

33. perc: Támadtunk, de nem lett belőle semmi.

32. perc: Elénekelték a szurkolók, hogy "Lesz még Erdély Magyarországé!" Kérjünk a jogvédőket, hogy ne értsék félre és ne legyen túlbuzgóak. 

30. perc: Nattestad passzolta oda a labdát Bódinak, aki lőtt is, de a 18-ról érkező labdát Nielsen megfogta.

28. perc: Dzsudzsák bal oldali beadása után Juhász ütközött Nielsennel, a kapus földre huppant és ott is maradt egy percig. Megy az idő. 

26. perc: Bódi Ádám újonc de nem szívbajos, sarokkal passzolt. Jönnek a vendégek. 

Lengyelolrszág vezet Skóciában. 

24. perc: Csak egy kis érdekesség: Feröer vezet, a reklámtáblán meg Azerbajdzsánt reklámozzuk. Nemzetközi meccs. 

23. perc: Dzsudzsák passzolt a bal oldalról Nagy elé, aki 18 méterről mellé lőtt. 

19. perc: Németh Krisztián elment melegíteni. Meg három feröeri. Őket nem ismerem fel innen, de vélhetően mindegyikük védő. 

18. perc: Nagy Ádám kapott egy nagyot a bal oldalon. Baldvisson viszont egy kisebbet kapott, de az sárga volt. 

15. perc: Jakobssen beadása után Király szedte le a labdát a levegőből. 

11. perc: Ilyen nincs is... Juhász passzolt keresztbe, a labdára lecsapott Edmundsson, aki indította Jakobssent, aki 14 méterről Király mellett a kapuba lőtt. 0–1

8. perc: Majdnem... Gregerssen lábáról a kapu felé pattant a labda, amibe beletette a lábát Nikolics, de végül a bal kapufa mellett pattogott el. 

6. perc: Ezen a meccsen nagyon figyel ránk az UEFA a románok elleni találkozón tapasztaltak miatt. Egyelőre úgy néz ki a mai találkotót példaként állíthatják majd több ország szurkolói elé. 

3. perc: Gera indította el Nikolicst, sajnos a csatár lesen volt. 

2. perc: Dzsudzsák jobb oldali szöglete után mindenki feje fölött átszállt a labda. 

1. perc: A vendégek kezdték a találkozót. Pokoli a hangulat. 

És akkor kezdődjön a meccs!

20.43: Így nézett ki a csapat és a lelátó a Himnusz alatt. 

20.38: Így néz ki a kezdő (fotó: mlsz/twitter):

20.37: A kapu mögött alakul a hangulat. 

20.35: Ez a kapu vezet Franciaországba.

20.33: A pálya rendben lesz. 

20.28: A magyar összeállítás ismertetésénél a legnagyobb tapsot az egyik csere kapta. Böde Dánielt alaposan megünnepelték a drukkerek. 

20.23: Feröeri nyelvlecke. A számoknál tartunk. Most ismerteti a hangosbemondó a vendégek összeállítását. Közben egyre több a nézők.

20.18: Beszélgetés a lelátón.

- Mit szólsz az egy csatárhoz? 

- Milyen egy csatár? Aki a félpályán túl van az már csatár. Négy az a csatár, nem egy. 

20.08: A válogatott tagjai "Gyógyulj meg Bence!" feliratú pólókat adtak a nézőknek. A magyar labdarúgás Lázár Bencének szorít, akinél leukémiát diagnosztizáltak. Gyógyulj meg Bence!

20.05: Zászlóerdő után érkezett a magyar válogatott.

20.00: Pályán a magyar válogatott kapusai. Király Gábor, Bogdán Ádám és Dibusz Dénes. 

19.55: Az öltözőben is minden készen áll. (fotó: mlsz/twitter)

19.45: Van feröeri is: Nielsen – V. Davidsen, A. Gregersen, Nattestad, Baldvinsson – Naes, S. Vatnhamar, Bartalsstovu, Jakobsen, R. Jönsen – Edmundsson

19.40: Van kezdő! Király – Fiola, Juhász, Guzmics, Kádár – Tőzsér, Nagy Á. – Bódi, Gera, Dzsudzsák – Nikolics. 

19.25: Az imént érkezett meg Leandro, aki sárgái miatt nem játszhat. Elfoglalta a helyét a VIP-ben. 

19.15: Pályán a csapat - egy része. 

19.10: A csapat pedig úton van Telkiből Budapestre (fotó: mlsz/twitter)

19.05: A játékvezetők már megtekintették a pályát. Lesz meccs. 

18.45: A stadionon kívül gyülekeznek a szurkolók és a biztonságiak. 

http://valogatott.blogstar.hu/./pages/valogatott/contents/blog/21541/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?