Blogolj!

Mindenkinek nagy a tét – Észak-Írország kijuthat az Eb-re

Az éllovas szigetországiak négy ponttal előzik meg a harmadik, pótselejtezős helyen álló magyarokat, azaz sikerükkel behozhatatlan, hétpontos előnyre tehetnek szert két körrel a vége előtt.

Bernd Storck együttese számára azért csak a három pont megszerzése lenne igazán kedvező, mert döntetlennel megmaradna a négypontos különbség a két gárda között, ráadásul a második helyezett románok is növelhetnék hárompontos fórjukat, amennyiben hazai pályán nyernek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, ugyanakkor jelenleg nyeretlenül sereghajtó görögök ellen. Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulásával minimálisra csökkenne annak az esélye, hogy a magyarok az első vagy második helyen végezzenek.
A pontvesztés olyan szempontból is hátrányos lenne, hogy a negyedik finnek két vagy három pontra megközelíthetik a magyarokat, amennyiben - a papírformának megfelelően - hazai pályán legyőzik Feröer-szigetek csapatát, azaz veszélybe kerülne a pótselejtezőt érő pozíció is.
Magyar szempontból a legideálisabb forgatókönyv az lenne, ha a győzelem mellett Románia kikapna Görögországtól, akkor ugyanis a magyar-román duó egyaránt 15 ponttal állna. Ráadásul idegenben szerzett góllal a magyaroknak kedveznének az egymás elleni eredmények - tavaly Bukarestben 1-1-es, Budapesten pénteken 0-0-s döntetlen született -, azaz a selejtezősorozat során először kvalifikációt érő helyen állna a nemzeti együttes.

Eb-selejtező, F csoport, a 8. forduló hétfői programja:
Észak-Írország - MAGYARORSZÁG, Belfast 20.45
Finnország - Feröer-szigetek, Helsinki 20.45
Románia-Görögország, Bukarest 20.45

A csoport állása:
1. Észak-Írország     7  5  1  1  11- 5  16 pont
2. Románia            7  4  3  -   7- 1  15
3. MAGYARORSZÁG       7  3  3  1   5- 3  12
4. Finnország         7  2  1  4   6- 8   7
5. Feröer-szigetek    7  2  -  5   5-11   6
6. Görögország        7  -  2  5   2- 8   2

Korábban:
1. forduló (2014. szeptember 7.):
MAGYARORSZÁG - Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)
2. forduló (2014. október 11.):
Románia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-0)
Finnország-Görögország 1-1 (0-1)
Észak-Írország - Feröer-szigetek 2-0 (2-0)
3. forduló (2014. október 14.):
Feröer-szigetek - MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Finnország-Románia 0-2 (0-0)
Görögország - Észak-Írország 0-2 (0-1)
4. forduló (2014. november 14.):
MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0)
Görögország - Feröer-szigetek 0-1 (0-0)
Románia - Észak-Írország 2-0 (0-0)
5. forduló (2015. március 29.):
MAGYARORSZÁG-Görögország 0-0
Észak-Írország - Finnország 2-1 (2-0)
Románia - Feröer-szigetek 1-0 (1-0)
6. forduló (2015. június 13.):
Finnország-MAGYARORSZÁG 0-1 (0-0)
Feröer-szigetek - Görögország 2-1 (1-0)
Észak-Írország - Románia 0-0
7. forduló (2015. szeptember 4.):
MAGYARORSZÁG-Románia 0-0
Feröer-szigetek - Észak-Írország 1-3 (1-1)
Görögország-Finnország 0-1 (0-0)

További program:
9. forduló, október 8.:
MAGYARORSZÁG - Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország - Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45
10. forduló, október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek - Románia 18.00
Finnország - Észak-Írország 18.00

http://valogatott.blogstar.hu/./pages/valogatott/contents/blog/20097/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?